Véget ért a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kihívás sorozata, amelyben arra bíztattuk olvasóinkat, hogy fogadják el kihívásunk és váljanak tudatosabb fogyasztókká. Négy héten keresztül, négy különböző témakört jártunk körbe a tudatosság jegyében. Hétről hétre egy-egy téma köré csoportosítva kérdéseket, feladványokat, videókat és ötleteket tettünk közzé a facebook oldalunkon ezzel is segítve a kihívás elfogadóit, hogy tudatosabb fogyasztóvá válhassanak. A sorozat a környezettudatossággal indult május 30-án, majd a termékbiztonság témakörével ismerkedhettek az érdeklődők, ezt követte az egészségtudatos fogyasztásra ösztönző hét végül pedig, a fogyasztói jogok áttekintésével zárult a kihívás.

A fogyasztóvédelmi kihívás hónapja igen nagy népszerűségnek örvendett a fogyasztók körében. rengeteg komment érkezett a facebook posztokhoz, de számos megfejtés és hozzászólás eljutott a hatósághoz email formájában is.

A kezdeményezés célja „A tudatos fogyasztásra kódolás” volt. Hogy miért is fontos ez? Tavaly az NFH megkérdezte a fogyasztóktól, mennyire tarják magukat tájékozottnak fogyasztóvédelmi kérdésekben. A reprezentatív felmérés szerint csupán 1,6%-a gondolta magáról azt, hogy kifejezetten tájékozott. Ez az arány igen alacsony, pedig tudatos fogyasztási szokásokkal, és alapvető fogyasztói jogok ismeretében nagyon sokat tehetünk nem csak egészségünkért és környezetünkért, de költségeink csökkentéséért is.

Szeretnénk megköszönni a kihívásban résztvevő összes személynek a sok hozzászólást, megosztást, képet és kedvelést, amellyel hozzájárultak a kihívás sikeréhez és népszerűsítéséhez.

A kihívás első három legaktívabb résztvevőjét a Hatóság könyvutalvánnyal jutalmazza meg. A legtöbb érdemi hozzászólást Hóbor Edina nevű kedves résztvevőnktől kaptuk, majd őt követik sorban Koller Judith Mária és Balogh Gábor, akik szintén sokat tettek Önmaguk és környezetük tudatosabb fogyasztóvá válásáért.  

 

Szerzői jog © Fogyasztói Akadémia 2015
This publication has been produced by Turkish Republic Ministry of Customs and Trade with the support of the Erasmus+ Programme of the European Union within the concept of the Project titled ‘Fogyasztói Akadémia’. The contents of this publication are the sole responsibility of Turkish Republic Ministry of Customs and Trade and can in no way be taken to reflect the views of the Turkish National Agency and the Commission.